Kulturális fővárosok 2010
Kulturális fővárosok 2010: Magyarország és Németország, Pécs és Essen
Az Európai Parlament megváltoztatott határozatának, és az Európai Unió Tanácsának 1419/1999/EG számú határozata értelmében, amely a 2005-től 2019-ig tartó Európa Kulturális fővárosa programsorozat támogatásához egy együttes akció szervezéséről rendelkezik, 2010-ben egy német és egy magyar város kapja az Európa Kulturális Fővárosa címet.
Az Európa Kulturális fővárosa 2010 programon ezáltal két olyan ország vesz részt, amely évszázadok óta jóban, rosszban intenzív kulturális kapcsolatokat ápolt. Mi a Berlini Magyar Kulturális Intézet dolgozói ezt jól tudjuk, hiszen naponta folytatunk termékeny kulturális kapcsolatokat. Ennél jobb alapot a két ország 2010-re jelölt városainak együttműködésére aligha kivánhatnánk.
2005 februárjában e-mailben elindítottunk egy hírlevelet UNGARN 2010 NEWS (Magyarország 2010 hírek) címmel. A hírlevél célja, hogy az érdeklődők számára egész Németországban elérhetővé tegyük a magyar szelekciós eljárás legfontosabb szakaszait, a magyar városok jelentkezésének legaktuálisabb kérdéseit, információkat az eljárásról és a jelentkezésről, akciókat és reakciókat, várost, országot és embereket. Híreinkkel a pályázó német városok Kulturhauptstadt irodáinak munkatársaihoz, a közigazgatáshoz és minden érdeklődőhöz fordulunk.
Minden eddigi kiadványt letölthet nyomtatható pdf-formátumban a Letöltesek link alatt.
Nehány alapvető információ az Európa Kulturális fővárosa 2010 programhoz Magyarországról:
Mely magyar városok pályáztak?
A pályázat első körének határidejéig (2004. december 31.) Magyarországról 11 város (Budapest, Debrecen, Győr, Eger, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Pécs, Sopron, Székesfehérvár és Veszprém) nyújtott be pályázati anyagot a Nemzeti Kulturális Örökség miniszteriumába.
Az első forduló eredményét 2005. március 7-én jelentette be a magyar kulturális miniszter: a zsűri döntése alapján hét város került be a második fordulóba. A jelölteket egy nemzetközi zsűri vizsgálta, mely javaslatot tett a magyar kulturális miniszternek. Végezetül a magyar kormány megnevezte azt a várost, amely 2006-ban továbbjutott Brüsszel elé.
A pályázó városokról az interneten is informálódhat (A városok listáját abc sorrendben találja).
Budapest (a Magyar Köztársaság fővárosa, az ország politikai és gazdasági centruma, kb. 1,8 millió lakossal. Buda történelmi német neve: Ofen)
a pályázat címe: Víz és metropolisz
Debrecen (az ország második legnagyobb városa kb. 210 000 lakossal, keleten, a román határ közelében, az Alföldön fekszik).
A pályázat címe: Nyitott kapuk
Eger (püspöki székhely és megyeszékhely az ország középső északi részén. Kb. 62 000 lakossal. Történelmi német neve: Erlau)
A pályázat címe: 1. rész: Ezer év, ezer érv, 2. rész: Nyitott Eger
Győr (megyeszékhely kb. 130 000 lakossal. A négy folyó partján, az ország északnyugati részén fekszik, történelmi német neve: Raab)
A pályázat címe: Technika, kultúra és környezet: a jövő harmóniája
Miskolc (az ország harmadik legnagyobb városa kb. 200 000 lakossal, megyeszékhely. Az ország északkeleti részén, a szlovák határ közelében, a Északi-középhegységben fekszik)
A pályázat címe: Kultúránk 70 000 éve – miért éppen Miskolc?
Pécs (az ország ötödik legnagyobb városa kb. 170 000 lakossal, megyeszékhely. Az ország délnyugati részén, a horvát határ közelében, egy dombvidék lábánál fekszik, történelmi német neve: Fünfkirchen)
A pályázat mottója: Pécs – wurzeln der Zukunft: Randevú Európa szívében
Sopron (az ország legnyugatibb városa, mely az Alpok első magaslatain fekszik, 55 000 lakossal. Történelmi német neve: Ödenburg
A pályázat témája: Liszt Ferenc Sopronja, Fertő tó, a világ természeti öröksége, páneurópai piknik
A pályázatok ütemterve Magyarországon:
- 2004. dec. 31.: A pályázatok benyújtásának határideje az első fordulóra (koordinátor: a Magyar Köztársaság Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma)
- 2005. jan. 3. – febr. 13.: Az első fordulóra benyújtott pályázatok értékelése és elbírálása (zsűri: a kultúra, a közigazgatás és a gazdaság szakértői)
- 2005. márc.7.: az első forduló eredményének közzététele
- 2005. aug. 17.: A pályázatok benyújtásának határideje a második fordulóra. A koncepcióknak pontos pénzügyi és az ütemtervet, illetve a tervezet kivitelezésének pontos leírását kell tartalmaznia. (koordinátor: a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma).
- 2005. aug. – okt.: A második fordulóra benyújtott pályázatok értékelése és elbírálása (zsűri: nemzetközi szakértőbizottság által szerveztett meghallgatással az egyes pályázó városokban.
- 2005. okt. 23-ig: a magyar kormányzat döntésének közzététele
- 2006. elején: a pályázat továbbítása a brüsszeli grémiumnak
Ön kivel veheti fel a kapcsolatot az Ungarn 2010 témában?
Magyarországon létrehoztak egy központi irodát a kiválasztási eljárás koordinálására. Ez az iroda a Kulturális Minisztérium része. A kulturális miniszter ennek a feladatnak a koordinálásával „Európa kulturális fővárosa Magyarország 2010” iroda vezetőjét, Dr. Mesterházy Balázst bízta meg. A projektirodának a minisztérium honlapján saját logóval ellátott oldala van, amelyen a Magyarország 2010 témában aktuális híreket és jelentéseket tesznek közzé magyar nyelven.
A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma: www.kultura.hu (2006 óta www.okm.hu)
A miniszteri megbízottak irodájához bárki fordulhat kérdésével, ami a magyar kiíráshoz, a szelekciós eljáráshoz stb. kapcsolódik. Kérdését, hozzászólását a következő email címre küldheti német, angol vagy magyar nyelven:
kulturalisfovaros@nkom.gov.hu vagy kulturalisfovaros@okm.gov.hu
A magyarországi kiválasztási eljárással, a magyar és német városok közti kapcsolatokkal, az egyes magyar városokkal és ezek pályázati koncepciójával kapcsolatos kérdéseikkel és ötleteikkel e-mailben (németül, angolul vagy magyarul) közvetlenül az UNGARN 2010 NEWS-hoz fordulhatnak (a szerkesztőség a Magyar Kulturális Intézetben, a Collegium Hungaricum Berlin-ben van):
ungarn2010@hungaricum.de
2005. augusztus 19.
A 2010-es esztendő újabb kiváló alkalmat ad a német-magyar kulturális együttműködés erősítésére: Ebben az évben az Európa Parlament és az Európai Unió Tanácsának 1419/1999/EG számú módosító határozata értelmében Németország és Magyarország állítja Európa egy-egy Kulturális Fővárosát.
Hol tájékozódhatok a 2010-es EKF-programról?
A berlini Collegium Hungaricum alapvető feladatának tekinti, hogy a német érdeklődő közvéleményt folyamatosan tájékoztassa a magyarországi pályázásról, a pályázó városokról és a kapcsolódó eseményekről, rendezvényekről. Ezért rendszeresen megjelenő német nyelvű hírlevelet adunk ki UNGARN 2010 NEWS címmel, amelyet Ön is megrendelhet az ungarn2010@hungaricum.de email-címen, amennyiben érdekli, hogy miként mutatjuk be a magyar városokat és pályázataikat német partnereinknek. Ugyanezen az email-címen szívesen fogadjuk bármilyen kérdését vagy felvetését, amely a német és a magyar kulturális főváros együttműködést vagy a német városok pályázatait érinti.
A német nyelvű UNGARN 2010 NEWS kiadványok letölthetők PDF formátumban
A magyar pályázati programmal és a már működő német-magyar kooperációval kapcsolatban a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Európa Kulturális Fővárosa 2010 Programirodájához fordulhat, ahol a program és a pályázatok lebonyolításával megbízott miniszteri biztos, dr. Mesterházy Balázs, és munkatársai szívesen válaszolnak kérdéseire: kulturalisfovaros@nkom.gov.hu
Aktuális információkat kínál a Programiroda internet-oldala is, amelyet a www.kultura.hu oldalról lehet elérni. A németországi pályázatok hátteréről, a német pályázó városokról részletes információkat kínál német nyelven egy független internet-oldal, amelyről számos cikk, hivatkozás és link is elérhető: www.kultur2010.de
Hogyan zajlott a pályázás Németországban?
Németországban a tartományi szintű előválogatások után sokáig 10 város volt versenyben az Európa Kulturális Fővárosa 2010 címért: Braunschweig, Bréma, Essen, Görlitz, Halle an der Saale, Karlsruhe, Kassel, Lübeck, Potsdam és Regensburg. Az előzetes lebonyolítási tervnek megfelelően 2005. március 10-én hozta nyilvánosságra a Német Kultuszminiszteri Konferencia által felkért héttagú kulturális főváros zsűri, amelynek a német szakembereken kívül Konrád György is tagja volt, hogy melyik német város pályázatát támogatja. A javaslat a tíz versenyben lévő német város közül Essen pályázatát első, Görlitzét második helyen ajánlotta a Német Szövetségi Tanács (Bundesrat) figyelmébe, amely az ajánlást elfogadva április 29-én e két város pályázati anyagát küldte el az Európai Parlamentnek Brüsszelbe, ahol 2006 novemberében Essen városát nevezték meg a magyar kulturális főváros, Pécs tandem-partnerének a 2010-es évre.
Essen hivatalos 2010-es oldala: www.kulturhauptstadt-europas.de
Kapcsolódó cikk:
Méhes Márton: Német kulturális fõváros jelöltek - magyar szemmel. Élet és Irodalom, 49. évf. 5. szám (2005 február).

